Az esküvő fotózás története

Home/Fotós hírek/Az esküvő fotózás története

Az esküvő fotózás története

Az esküvőfotózás olyan fényképészeti műfaj, amelynek célja kreatív vagy beállított képek készítése, valamint az esküvő eseményeinek, fontosabb mozzanatainak megörökítése. A professzionális esküvőfotózás komoly előképzettséget igénylő, összetett tevékenység, mely a fényképezés több ágából is merítkezik. A beállított – vagy más néven kreatív – fotók készítésére a portréfotózás illetve a divatfotózás van hatással, míg az események riportszerű rögzítése a fotózsurnalizmussal illetve a dokumentarista típusú fotózással áll kapcsolatban.

Az esküvő fotózás kezdete:

Az esküvő fotózás 1840-ben kezdődött, ekkoriban készült el az első klasszikus esküvői portré. Az esküvőfotózás fejlődésének Viktória királynő és Albert herceg 1854 -ben készült képe adott további lökést, majd a házasulandók egyre szívesebben fotóztatták magukat. Ekkoriban a fotózás még igen nehézkes volt és csak műteremben készítették a képeket.

A technika fejlődésével változott az esküvő fotózás is, a 80-as években kialakult az esküvői fotózsurnalizmus. Ekkor már a fényképészek az esküvő helyszínére mentek és készítettek képeket a násznépről is. Az új műfaj Dennis Reggie fotográfusnak köszönhető. Denis Reggie az irányzatot így határozta meg: „a fotózsurnaliszta esküvőfotózás egy olyan műfaj, ami az események valós idejű rögzítése egy fotós által, figyelembe véve a esküvő napjának természetes menetét és eseményeit, azok befolyásolása, megrendezése vagy az események alanyainak irányítása nélkül.” Egy új szakma született, a fényképész mesternek megkellett tanulnia “terepen” is dolgoznia. Több fotós műfaj együttes hatására megszületett egy igen összetett új szakma, amit ma professzionális esküvő fotózásnak hívunk.

Napjainkra az esküvőfotózás az egyik legnagyobb és legsokrétűbb felkészültséget igénylő fotós szakmává nőtte ki magát. Egyszerre tartalmazza a divatfotózás, portréfotózás és fotózsurnalizmus stílusjegyeit, amellett, hogy számtalan trendet és irányzatot saját maga fektet le. Művelői olyan professzionális fotósok, akik főállásban, szinte teljes egészében az esküvőfotózás területén dolgoznak.

Forrás: Wikipédia, Varga Csaba

By |2013. augusztus 14.|Fotós hírek| Az esküvő fotózás története bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

About the Author: